verzió 1.0
Valamennyien kerültünk már olyan helyzetbe, amikor hirtelen kellett valami nagyon „okosat mondanunk” egy kérdésre, reagálni a szituációra, vagy éppen sajtó megkeresésre úgy, hogy feltételezhetjük a kérdező pontosan tudja a választ, vagy csak szimplán provokál.
Vagyonvédelem és biztonsággal foglalkozó cégek esetében ez a kérdés fokozottan érdekes, hiszen a szakma résztvevői általában nem kommunikálnak napi szinten sem a nyilvánossággal, sem a sajtóval. Eddigi szakmai munkánk során nem egyszer tapasztaltuk, hogy a kérdéseinkre adott válaszok hárítanak, fenyegetőek, vagy olyan nyelvi fordulatokat tartalmaznak, amely a meglévő kényelmetlen, konfliktus helyzetet rossz irányba mozdítják tovább.
A kommunikációs tanácsadási szolgáltatásunk ezen tapasztalatok figyelembevételével, természetesen megtartva szakmai identitásunkat, függetlenségünket igyekszik segíteni leendő partnereinknek.
Bárkivel megtörténhet, hogy olyan helyzetbe keveredik, amelyik a külvilág számára félreérthető. Ezeknek a helyzeteknek az objektív megítélése, elemzése az adott pillanatnyi lelki állapot, vagy az „ügyek fontossági sorrendje” miatt nem mindig megfelelő. A kommunikáció alapszabálya a következetesség és közérthetőség, ha nem kellően átgondolt nyilatkozatok hiteltelenné tehetik annak forrását akkor, ha később, már átgondolva a helyzetet módosítja álláspontját.
Fontos tudni azt is, hogy amikor sajtó orgánum érdeklődik egy adott helyzettel kapcsolatosan általában rendelkezik olyan információval, amit nem feltétlenül oszt meg azzal, akit megkeres kérdéseivel. Ilyenkor nagyon fontos az őszinte, nyílt kommunikáció (látszata) azzal az opcióval, hogy ne kerüljön közlésre semmi később kellemetlen tény.
Az olvasók, a megrendelők, az üzleti partnerek korunk sajátosságainak megfelelően pillanatnyi információ alapján hoz döntést, amely adott esetben hosszútávú kárt okozhat egy meglévő kapcsolatban.
Nagyon fontos tehát, a megfelelő kommunikáció, sajtóközlemény formátum és tartalom.
Kommunikációs támogató szolgáltatásunk egyediségét az adja, hogy pontos rálátásunk van vagyonvédelmi szakma sajátosságaira, működésére és internetes újságunk révén tudjuk hogy működik a „sajtó szakma”
Egy, a sajtó szakmai hagyományait követő internetes, vagy nyomtatott orgánum esetében az objektív, teljeskörű tájékoztatás az alapvető cél, nem pedig a Bulvár, hírhajhászó kommunikáció és az adott publikáció tárgyának lejáratása pedig semmiképpen sem lehet az. Ezért gondoljuk úgy, hogy megtartva szakmai normáinkat és teljeskörű függetlenségünket szakmai ismereteinkkel kommunikációs támogató szolgáltatást indítunk.
Tudjuk, hogy a biztonsági szakma folyamatosan változik és annak kommunikációs-krízis helyzetet sem egyformák, így szolgáltatási ajánlatunkat csak előzetesen tudjuk megfogalmazni, Terveink szerint adott ügyfelünkre formalizáljuk azt.
Ez alapján szolgáltatásaink:
További információ:
zsolt@alkonprojekt.com
telefon: + 36 30 7113111